550 – szobrásztábor a város szívében
Hétfőn, július 11-én kezdetét vette az immár hagyományossá vált nyári szobrásztábor Sepsiszentgyörgyön. Mintegy két hétig dolgoznak a résztvevő szobrászok az Erzsébet parkban, a katolikus templom mögötti sétányon rögtönzött alkotóműhelyben.

Ebben az évben a harmadik kiadásánál tartó szobrásztábor témájában kapcsolódik az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozathoz, hiszen a szervezők az  évforduló tiszteletére a tábornak az 550 nevet adták.

A tábor első két napján az alkotók a városban tartanak terepszemlét, hogy megismerjék a várost, megérezzék a különböző helyszínek hangulatait és nem utolsó sorban, hogy felkutassák leendő szobruk végleges helyét. Aztán elkezdődik a munka, a vázlatkészítés és a faragás, mely során a hatalmas rönkök átformálódnak és testet ölt a fantázia a járókelők szeme láttára.

Az alkotók nyitottak a beszélgetésre, szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire a városközpontban töltött két hét ideje alatt. „A műtermi folyamatok rejtettek a közönség előtt. Nagyon kevesen láthattak szobrászt műteremben dolgozni. Az alkotómunkát éppen azért helyeztük ki a szabadba, forgalmas városi környezetbe, hogy a szobrász, az alkotás és a közönség közti kapcsolat ne a szobor megpillantásától kezdődjön, hanem sokkal előbb...” — osztotta meg a tábor eszmei hátterét Éltes Barna, az 550 – szobrásztábor szervezője.

Az előző évek gyakorlatának megfelelően az elkészült alkotásokat a városvezetőség segítségével elhelyezik a negyedek különböző pontjain, ahol az alkotók reményei szerint a szobrok színesítik majd a közösségi élet színtereit. Az 550 — szobrásztábor a Székely Nemzeti Múzeum és a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának támogatásával jött létre.

 
 


<< vissza
Képgaléria:
Jelek szobrásztábor, 2011. július 11-23. - Erzsébet park, Sepsiszentgyörgy - fotó, Henning János